Iszlám politikai eszmék ma Európában

A cikk a Kossuth Rádió, 180 perc című műsorának (2017. augusztus 22-i adásában) Incze Nikolettával felvett interjú alapján készült.

Mostanában leginkább a bevándorlás témája, ami kapcsán a terrorizmusról vagy a dzsihádról beszélünk, de nézzük meg azt, hogy olyan másod-, harmadgenerációs muszlimok élnek Európában, akiknek az integrációja szintén nem megoldott és nem volt sikeres. Hogyha azt a folyamatot vizsgáljuk, vajon miért történik mindez, akkor meg kell néznünk közelebbről, hogy milyen eszmék, milyen elvek hatnak a gyakorló muszlimok hétköznapi életére ma Európában.

Az iszlámon belül mindig nagyon fontos az umma, vagyis a közösség ereje. Ez azt jelenti, hogy még akkor is, hogyha esetleg a közösség egyes tagjai úgy döntenének, hogy ők az iszlámot többé nem követik vagy egy másfajta értékrend szerint szeretnének élni Európában, akkor sem százszázalék hogy ők azt megtehetik. Ezt emberjogi kutatásokból is ismerjük, és látjuk azt, hogy nagyon komoly konfliktusok vannak az iszlám közösségeken belül is. Az elmúlt évtizedekben Európában a döntéshozók, a politikusok nem merték érinteni ezt a témát, mert azt gondolták, hogy ez egy vallási kérdés. Ilyen értelemben szenzitív és nem nyúlunk hozzá, nem beszélünk róla. Azonban nem vették figyelembe azt a folyamatot, ami a politikai iszlám ideológia címén zajlott Európában és zajlik a mai napig is. Azt kell tudni a politikai iszlám ideológiáról, hogy különböző szervezetek állnak mögötte és rengeteg imámot úgymond exportáltak Európába. Mostanra az európaiak is észbe kaptak, az elmúlt tíz évben elindult egy igen erős “tisztogatás”, elkezdték figyelni a mecseteket a titkosszolgálatok és a rendőrség, és megvizsgálni azt, hogy ott miről tanítanak az imámok és ezek mennyire egyeztethetők össze az európai értékekkel és az európai jogrenddel. Tudjuk azt, hogy a politikai iszlám ideológia egyik eszköze a saría, vagyis az iszlám törvénykezésnek a hétköznapi életbe való bevezetése. Sajnos azt kell mondjam, hogy a terrorizmus, ami egy erőszakos formája a dzsihádnak, valójában csak egy eszköz a sok közül, ami valójában zajlott az elmúlt időszakban, az leginkább a saría törvénynek a hétköznapi szinten való bevezetése volt a politikai iszlám égisze alatt.

Emberjogi statisztikákból tudjuk, hogy akik elhagyják az iszlámot, hátat fordítanak a saríának, az ő életük veszélyben van. Az iszlámot elhagyni halálbüntetéssel jár, ezt az alapművekből ismerjük. Azok a nők, akik úgy döntenek, hogy szabadon választanak párt maguknak és nem muszlimmal házasodnak, ellene mennek a saría törvénynek. Ha ők olyan közösségek tagjai, ahol ezek az elvek érvényesülnek, akkor joghátrányba kerülnek. Fontos megemlíteni, hogy Angliában ma saría bíróságok működnek. A jogrendszer a mediációs szolgáltatás keretében lehetőséget biztosít arra, hogy öröklési, családjogi és egyéb kérdésekben egy saría bíróság, egy imám az iszlám törvénykezés szellemében hozzon döntést.

A saría alapelvei nem egyeztethetők össze az európai humanista értékekkel. És ezt nem én mondom, ezt egy 2003-as strasbourgi Európai Bírósági nyilatkozat mondta ki Törökország egy esete kapcsán. Úgy szólt a szöveg, hogy “a saría szabályai összeegyeztethetetlenek a demokratikus rendszerrel”.

A probléma kezelése során segíthet az, hogyha szétválasztjuk a vallási és a politikai elveket. A vallási elvek addig terjednek, amíg a privát szférán belül vagyunk, amíg ugye az Istennel való kapcsolatot definiáljuk, amíg a pokol és a mennyország kérdéseivel foglalkozunk. Abban a pillanatban, hogy kilépünk a privát szféra kereteiből és elkezdünk politikai követeléseket támasztani, ami a társadalom nem vallásos, nem muszlim tagjainak is érinti az életét – és ez a fontos: tehát kihat azokra, akik nem muszlimok vagy nem akarnak többé muszlimok lenni – akkor onnantól kezdve egész biztos, hogy Európának reagálni kell és egy olyan jogrendszert kell kialakítani, amely védi azokat, akik az európai értékrend szerint szeretnének élni.

Oszd meg a cikket