„Nem muszlimként azért kell foglalkoznunk a politikai iszlámmal, mert az is foglalkozik velünk.”

Mi a politikai iszlám?

A politikai iszlám az iszlám nem muszlimokra vonatkozó tanításai. Az iszlám egy komplett civilizáció: vallással, jogrenddel és politikai rendszerrel. Nekünk, nem muszlimoknak (káfiroknak), csupán a politikai iszlám érdekes. Ez határozza meg mivoltunkat, és a velünk szemben alkalmazandó bánásmódot.

Az iszlám politikai rendszerét a Korán (Allah szavai), a hadísz (Mohamed hagyományai), és a szíra (az ő életrajza) foglalja magába. Ezek ismerete nélkül a politikai iszlám irányít minket, nem pedig mi azt.

Mohamed és Allah az iszlám leghitelesebb szakértői.

Hogyan ismerhetem meg?

Önképzéssel. Mohamed és Allah az iszlám leghitelesebb szakértői. Épp ezért mi az iszlám tanok forrásainak megismerését segítjük, statisztikai módszertannal elemezve az alapműveket. Tényekkel dolgozunk – nem véleményekkel, nem feltételezésekkel, nem értelmezésekkel és nem érzelmekkel. Erőteljes eszközöket biztosítunk a vitákhoz – egyértelmű adatokat.

Az általunk használt statisztikai elemzési technikák egyszerűen, érthetően mutatják be a politikai iszlámot. A hosszú és bonyolult alapművekből kigyűjtöttük a csak a káfírokra vonatkozó részeket, kiadványainkból a vallást kevéssé, a politikai iszlámot teljes körűen megismerheti az olvasó.

Miért érint ez engem?

A politikai iszlám 1400 éve van hatással a világ arculatának alakulására. Sokan nem tudják, hogy a Közel-Kelet, Törökország és Észak-Afrika keresztény, Afganisztán buddhista, Pakisztán pedig hindu terület volt.

Azért kell foglalkoznunk a politikai iszlámmal, mert az is foglalkozik velünk. A kedvezőtlen kilátások ellenére bízunk abban, hogy önképzéssel elkerülhetjük a történelem megismétlődését. Ha tudatos és aktív emberek kezdik el használni ezeket a módszereket, megelőzhetjük az iszlamizáció megismétlődését.

Az iszlamizáció oka ezeken a területeken nemcsak az erőszakos terjeszkedés volt, hanem az iszlám törvénykezés (saría) fokozatos bevezetése. Ez a folyamat jelenleg is zajlik sok nyugati országban – mind legálisan mind illegálisan. Az iszlám törvénykezés akár részleges bevezetése is jelentős negatív hatást gyakorolna mindenki életére.

Mit akar a saría?

Ez az iszlám gyakorlati értelmezése, és mindenkire vonatkozik. A saría a minden időben, mindenkire vonatkozó igazság egyetlen útja, ami a Koránon, a szírán, Mohamed életén és hagyományain a hadíszon alapszik.

A saría szerint a nem-muszlimok alsóbbrendűek, alacsonyabb társadalmi és erkölcsi státusszal. A saría törvény fokozatos elrendelése miatt tűntek el a mai muszlim országok egykori civilizációi, nem a háborús konfliktusok okán. Észak-Afrika, Törökország és Irak keresztény, Afganisztán buddhista, Pakisztán hindu, Irán pedig zoroasztriánus terület volt. Kutatások szerint a népesség elszánt 10%-a megváltoztatja a társadalom fejlődésének irányát. A történelem során a kritikus 10%-os muszlim népesség 100 év alatt jelent meg. Manapság ez a folyamat 2.3-szor gyorsabb.

Mit tehetek én?

Csak a politikai iszlám megértésével tudjuk együtt megváltoztatni a történelmet. Tájékozódj a politikai iszlámról, és segíts mások tájékoztatásában:

1) TANULJ. Képezd magad az alapművekről és ismerd meg a politikai iszlám történetét.

2) TANÍTS MÁSOKAT. Amikor olyanról hallasz, hogy az iszlám politikai ideológiája megsérti az emberi jogokat, akkor javasold másoknak, hogy olvassák el ezeket a könyveket, és az iszlám politikájára figyeljenek, ne a vallásra.

3) POLITIKAI MOTIVÁLÁS. Ha csendben maradunk a dzsihád során kivégzett állampolgárok, keresztények, zsidók, hinduk, buddhisták és ateisták szenvedéseivel szemben, az egyet jelent azzal, hogy az elnyomók oldalán állunk és részt veszünk a cselekedeteikben. El kell meséljük történetüket és rá kell mutatnunk a politikai iszlám ideológia felelősségére ezekben a tettekben. Lobbiznunk kell vezetőinknél, hogy utasítsák vissza ezeknek a szabadsággal ellentétes cselekedeteknek a tolerálását.

Hogyan fogjak neki az önképzésnek?

A Politikai Iszlám Tanulmányok Központja, a CSPI képzési módszere a legegyszerűbb és a leggyorsabb módja annak, hogy az iszlámról tanuljunk. Egy négyszintes képzési programot dolgoztunk ki arra, hogy a tanokat mélységükben elsajátítsuk.

Az első szint elsajátítása után több tudásra teszünk majd szert a politikai iszlámról, mint amennyit az emberek többsége tud a témáról, beleértve a szakértőket is. Kiadványaink a statisztikai megközelítés módszerével mutatják be az alapművek politikai tartalmát.

Az utolsó szintre érve képesek leszünk könnyedén elolvasni és megérteni a több ezer oldal terjedelmű alapműveket. Ehhez arabul sem kell tudnunk (a muszlimok többsége sem beszél arabul). Elég ismernünk mely források hitelesítettek és használtak az iszlám jogtudósok által. Ezen felül ismernünk kell olyan logikai alapelveket, mint például, hogy a Korán fejezetei hosszúsági sorrendbe szedettek, de sorba lehet azt rakni Mohamed életének ismeretében.

Mi az a CSPI?

A CSPI a Center for the Study of Political Islam vagyis a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja egy nemzetközi képzési mozgalom. Egy non-profit, politikától és vallástól független szervezet.

A politikai iszlámról nyújtunk képzést – a iszlám tanok azon részéről, amely a nem-muszlimokról és a velük való bánásmódról szól.

Ehhez könyveket fordítunk, előadásokat tartunk, anyagokat állítunk össze. A CSPI kiadásában magyarul megjelent kötetek: Saría törvény nem muszlimoknak, Az iszlám alapjai, Mohamed élete – a szíra, Mohamed hagyománya – a hadísz. Előkészületben: Kétórás Korán, Tényalapú érvelés, Nők és rabszolgaság, Önképző tanfolyam 1-2-3.

Célunk

Célunk a népesség 10%-ának képzése a politikai iszlám nyugati, szekuláris társadalmaira gyakorolt veszélyeiről.

Eszközt adunk az emberek kezébe ahhoz, hogy az iszlámról kifinomult és objektív módon tudjanak érvelni elkerülve a szélsőségeket.

Ha tudatos és aktív emberek kezdik el használni a módszereinket, megelőzhetjük az iszlamizáció megismétlődését.

Képezd magad a politikai iszlámról, hogy tényekről, ne véleményekről szóljon a közélet!

Hogyan épül fel a politikai iszlám? - kiderül a „Mi a politikai iszlám?” oldalunkon!

Kattints a gombra és ismerd meg pl. a „kettősség” jelentőségét!